Tyuxirodeo

A bika–versenyző párosítás sorsolással történik.

A bikát egy kalodába (ún. bucking chute-ba) terelik, ahol a rider a hátára ereszkedik, miután a segítők két különböző kötelet helyeztek a bikára. Az egyik a bullrope, melyet a bika válla mögött, a mellkasán átvetve kell felhelyezni → ebbe kapaszkodik a rider; valamint a másik kötél a hátsó heveder, más néven flank strap ami csak ingerli és nem kényszeríti a bakolásra! A flank strap a közhiedelemmel ellentétben soha sem érinti a bika heréit. Ha így lenne, fájdalmat okozna, ezáltal befolyásolná teljesítményében; másodlagos feladata a rider védelme: miután leesett a versenyző a bika még úgy érzi, van valami a hátán, így figyelme megoszlik a kötél és a földön fekvő ember között.

A rider meghatározott jelzésére a kapunyitók nyitják a kaloda ajtaját, az időmérő indítja a stoppert, s a cél a 8 másodperc! Se több, se kevesebb. A kötelező szintidő letelte után az állat és a versenyző egyaránt teljesítménye függvényében pontokat kap, s azok alapján nyeri meg az adott fordulót és foglalja el a helyét a bajnokság előkelőbb helyein.

Néhányan talán megpróbálnak történeteket elhitetni az emberekkel a rodeo-versenyeken folyó szüntelen állatkínzásról. Az elkövetkezőkben szeretnénk néhány információt közölni a bull riding sportról és a sporttársunkról, a bikáról. A rodeokon szereplő bikák általában hosszabb életet élnek azon társaiknál, amelyek nem kerülnek kapcsolatba a sportággal. Ez javarészt a kötelező magas színvonalú állatorvosi kontrollnak, valamint a húscélú vágások nyilvánvaló elmaradásának köszönhető. A rodeo túlélési lehetőség a bikák számára – egy második lehetőség – hisz azon társaik, akik nem kerülnek be a sportágba, minden valószínűség szerint vágóhidakon végzik. Bikáink kivétel nélkül vágásra szánt állatok voltak egykor.

Bárki, akinek van tapasztalata állatokkal, valószínűleg elismeri, hogy egyetlen állat sem képes teljesítményt nyújtani, ha nem egészséges, vagy nincs megfelelően ellátva. Az elmúlt években a sportágat rengeteg támadás érte a különféle állatvédő mozgalmak részéről, melyek minden esetben nem hivatalos szerveződések, illetve egyéni aktivisták voltak. Nem mi vagyunk az egyetlen célpontjuk. Támadnak majdnem minden olyan sportot, ahol akár a legcsekélyebb állati részvétel tapasztalható. Szervezetünk, a Magyar Rodeo Egyesület tagjaiként hiszünk abban, hogy felelősséggel és legalább olyan törődéssel foglalkozunk állatainkkal, ahogyan az az általános erkölcsi normáknak megfelelő. Rengeteg időt, pénzt és szeretetet fektetünk állatainkba. Versenytársainknak, barátainknak tekintjük őket. Némelyek számára egyenesen családtagnak számítanak. Egy rodeocowboynak elsősorban mindenképpen az állatával kell törődnie, s csak azután önmagával! Szabálykönyvünk világosan intézkedik az állatokkal való humánus bánásmódról, s bárkinek, aki ezt megszegi, súlyos következményekkel kell számolnia. Szervezetünk kötelességének érzi az állatvédelmet. A rodeobikák tenyésztési programjai világszerte bebizonyították, hogy a bika bakolásra való képessége és hajlama genetikájában rejlik. A hátsó heveder, más néven flank strap csak ingerli, és nem kényszeríti a bakolásra. Ehhez flank strapnek elég puhának kell lennie ahhoz, hogy a bika lerúghatja magáról, ugyanakkor elég szorosnak ahhoz, hogy a helyén maradjon. A flank strap a közhiedelemmel ellentétben soha sem érinti a bika heréit. Ha így lenne, az fájdalmat okozna, ezáltal befolyásolná teljesítményében. A flank strap másodlagos feladata a lovas védelme, segítségével az esést követően a bika még úgy érzi, van valami a hátán, így figyelme megoszlik a flank strap és a földön fekvő ember között.

Megfigyelhető, hogy miután a versenyző leesett a bikáról, az néhány ugrás után rájön, hogy véget ért feladata és bárminemű, egy esetlegesen rosszul, túl szorosan felhelyezett flank strap okozta mozgáskoordinációs probléma nélkül kiüget, vagy (az esetek nagy részében) kisétál az arénából. Szervezetünk foglalkozásain, versenyein egyre nagyobb számban képviselteti magát az ifjúság, az utánpótlás. Ez természetesen elengedhetetlen a sportág, valamint a hozzá tartozó ideológia, kultúra életben tartása szempontjából. A gyerekek a társaság, a kihívás és a versenyszellem csábítására éreznek, s ha már itt vannak, a versenyzés elkerülhetetlen velejárójaként egyedülálló formában ismerkednek meg a szarvasmarha viselkedésével, szükségleteivel, így az ellátáshoz szükséges felelősséggel, ezen keresztül pedig az állat szeretetével.